Boldogság

 Minél többet adsz az embereknek, annál nagyobb lesz a csalódottságod, mikor rájössz, hogy a boldogsághoz mindenük megvan.

És minél többet magyarázzuk az embereknek, annál kevésbé fogják megbocsátani nekünk, hogy csak rajtuk múlt. 

Mi az ember? _00

Mi az ember?

Az egyszerűsítések/hasonlatok mentén törvényszerűen egyre messzebb kerülünk az I-GAZ-ságtól.

Ø     Míg Buddha ~2.500 éve még úgy látta, hogy az, amik vagyunk nem más, „mint öt halmazat egysége[1]: anyagi formáké, érzéseké, észleléseké, szellemi képzőerőkké és tudaté, melyek mindegyikéhez tapadunk. Ezzel az öttel vagyunk azonosak, és az öt azonos velünk.  …   Ez az öt együtt hozza létre a gondolatok, érzelmek, eszmék és hajlamok /állandóan változó/ tömegét, amelyekben élünk – a »világunkat«.”

Ø     Addig mára /kr.u. 2012./, ez annyira „leegyszerűsödött”, hogy az ember kapcsán már csak a test-szellem kettősség maradt, amit magyarázni lehet, de megérteni/elfogadni nem!

Ø     Nem lehet nem észre venni, hogy ez a változás/értelmezés folyamata mennyire nem segít az I-GAZ-ságtól az I-GAZ-ságig eljutni.

A dolgok a hatással/mássággal kezdődnek.  A kettősség/kétség  nem alkalmas a MOST leírására/értelmezésére. Sokan állítják, hogy az emberiség fejlődik, én viszont azt állítom, hogy nem. Ha valami/emberiség a lehetőségeit sem tudja, nem hogy azt használni, milyen fejlődésről beszélhetünk?

(Pl.:

·                      Ha egy luxus autó a sivatagban/homokban elakad – az ablakot lehúzva elviselhetőbb a meleg, megtalálva a klíma-berendezést, ablakot felhúzva a légkondicionáló használata fejlődésnek számit, ha azért ültem az autóba, hogy A-ból B-be eljussak?

·                      Emerson a másság hatását, változását így szemlélteti, amiből a „fejlődés” is nyomon követhető[2]:
»             Krisztus igazi próféta volt. Ő látta a lélek titkát. Ő látta az ember nagyságát. Ő hű volt ahhoz, ami benned, és bennem van. Ő isten megtestesülését látta az emberben. És fenséges elragadtatott állapotában mondta: "Én csodálatos /tökéletes, isteni/ vagyok, isten munkálkodik rajtam keresztül, rajtam keresztül szól. Ha meg akarod látni/tapasztalni – nézzél magadba, akkor, amikor úgy gondolkozol és érzel, mint ahogy én most gondolkodok és érzek!" És az emberek meghallották ezeket a szavakat, és a következő nemzedéknek mondták: "Ez Jehova volt, az égből jött. És én megölök mindenkit, aki azt mondja, hogy ez ember volt."
A kifejezéseinek a módja, az ő nyelve. Az ő igazságának a helyét, az ő példabeszédei foglalták el; az egyházakat/templomokat nem az ö igazságára alapították, hanem az ő hasonlataira. És a kereszténység szintén legendává /mendemondává/ vált, mint az egykori görögök és egyiptomiak érzelemben gazdag /lírikus/ tanításai. Ő tisztelte Mózest és a prófétákat, de nem tartotta szükségesnek kitartani az ők elsődleges /eredeti, kezdetleges/ kinyilatkozásaiknál, és alárendelte azokat a szív örök kinyilatkoztatásának/sugallatának. Felismerve ezt az uralkodó elvet, mely az emberek szívében él, ő nem rendelte alá ezt az elvet semmilyen más törvénynek. Ő ezt az elvet istennel azonosította.      «
                Giuseppe Mazzini ezt így folytatná szerintem:
»             Nincs szakadék föld és ég között, és istenkáromlás/elvtelenség volna, hogy ha az a hajlék, melyet Isten adott nekünk, állandóan a gonosz, a kapzsiság, és az elnyomás hatalma alatt állna. A Föld nem a vezeklés helye, hanem a mi lakhelyünk, ahol nekünk azért kell dolgoznunk, hogy elérjük az igazságot és az igazságosságot, melyhez való törekvés minden ember lelkében meghúzódik.              «
                Ugyanerről még egyszer:
»             „Én azért élek, hogy annak, aki engem küldött megvalósulhasson a szabadítása, és előmozdíthassam eme lehetőség beteljesülését.” – mondta Krisztus – Mindegyikünknek ez a dolga. Nem tudhatjuk, miből áll ez egész mű, amit Isten rajtunk keresztül végez, de lehetetlen nem tudnunk, hogy miben áll a mi részvételünk.  «

·                      Az internet működtetésének célja az időtöltés, meg hogy az eredetet/kiindulást, vagy az értékes gondolatokat ne találjuk meg.
»             Annak következtében, hogy a tömeg nem ragaszkodik a minden idők legjobb könyveinek olvasásához, hanem csak az új és modern irodalomhoz, a mátíró firkászok szűk körében forognak, akik ugyanazon ismétlődő gondolatok mentén, mindnyájan ugyan azt bizonygatják, így századunk nem mászik ki saját szennyéből.               «             Schopenhauer

·           Parlagfű = Ambrosia artemisiifolia = ISTENEK ELEDELE         Miért is írtjuk?!

Amire hathatunk hatunk, és természetesen visszahat ránk, ezt a folyamatot sokféle képen magyarázhatjuk, de az az  I-GAZ-ra nem lesz hatással. Az igazság van, a többit meg mi találjuk ki.
Általában az ok-okozatot időrendben értelmezik; először van az ok, majd a következmény. Ha ezt elfogadjuk újabb csapdába ejtjük magunkat. Ugyanis nem ismerhetjük a teremtés/létezés okát, ami szerintem nem más, mint a CÉL. Vagyis mondhatom, hogy a cél mindennek az oka!

---

[1]              Bhikkhu Bodhi, „A nemes nyolcrétű ösvény a buddhista szellemi út (Orient Press Bp. 1993. 47. old. ).

[2]              L.N. Tolsztoj nyomán

Látom a Földi pályafutásom jövőjét.

Egyenlőre, képtelen vagyok leírni, de már a hatása alatt vagyok – lesújtó, kellemetlen az, amit látok, de egyben felemelő érzés az, ami majd körülvesz bennünket! Jönnek az „emberi”, „tudományos”/önzés következményeként azok a törvények, melyek segítségével még nagyobb kizsákmányolást lehet megvalósítani – jönnek a gépek/klónok/idegen, nem emberi lények…  Az oszd meg/állítsd szembe őket, és uralkodj felettük korszak utolsó felvonása, a FINÁLÉ !

A vidék jövője a jövő vidéke Géczy Gábor előadása Táton a Kultúrházban 2012.01.30.

http://www.youtube.com/watch?v=7b38qZGUHIk

Aminél még eddig nem találtam teljesebb, konkrétabb, következetesebb írást 5 hét

Január 29.

Ne gondold, hogy a bölcsesség csak különleges embereknek mutatkozik meg. A bölcsesség elengedhetetlen minden ember számára, ezért jellemzője is minden embernek. Bölcsesség abban van, hogy tudjuk a saját küldetésünket /rendeltetésünket/, és a végrehajtás /megvalósítás/ módját is.

1

Három úton érhetjük el a bölcsességet: első a gondolkodás útja, ez az út a leg nemesebb; második az utánzás útja, ez a legkönnyebb út; harmadik a kísérletezés útja, ez a legnehezebb út. Konfucius

2

Az ember érdemét nem azzal mérjük, amit elért, hanem azzal a munkával, amit belefektetett az elérésébe. Leszing

3

Az élet — iskola, ahol a szerencsétlenség jobb tanító, mint a szerencse. Grenadai Szulejman

4

Magadat akarod tanulmányozni — nézd az embereket, és amit csinálnak.
Az embereket akarod tanulmányozni — saját szívedbe tekints. Schiller

5

Megérteni a dolgokat — ez azt jelenti időzni bennük, majd kijönni belőlük. Szükség van tehát a fogságra /foglyul ejtésre/, majd a kiszabadulásra; megbabonázásra /elbájolásra/, és majd kiábrándulásra /csalódásra/; elragadtatásra /szenvedély/ és közömbössé válásra /elhidegülésre/. Ugyanaz az, aki még a megbabonázás állapotában van, mint aki még nem volt megbabonázva — egyformán nem érthetik. Mi csak azt ismerhetjük jól, amiben először bíztunk, majd utána megvitatunk /mérlegeltünk/. Ahhoz, hogy értsünk /megítéljünk/, szabadoknak kell lennünk, de ezt megelőzően rabnak /elkötelezettnek/. Henri-Frédéric Amiel

6

Amikor az emberek vagy a népek életének hossza olybá tűnik, mint a tiszavirág és fordítva - a tiszavirág élete végtelen, mint az égitestek élete az összes porszemeivel, népeivel együtt, mi nagyon parányinak, és nagyon hatalmasnak érezzük magunkat; és mi a legtávolabbi égi térből szemlélhetjük létezésünket, és azt az apró ciklont, mely izgalomban tartja kis Európánkat. Íme, mit tesz a gondolat, mely szabad. Henri-Frédéric Amiel

7

Belőlünk, vagy rajtunk keresztül sugárzik a fény — csak azt tudhatjuk, hogy mi semmik vagyunk, de ez a fény minden. Azt, amit rendszerint embernek nevezünk — evő, ivó, ültető, olvasó lény, — nem tükrözi az ember igazi ragyogását, hanem ellenkezőleg, a koholmányt /hamisat/ mutatja. Az igazi ember — az a lélek /szellem/, ami benne lakik. Ha csak megmutatná magát a dolgokban, mi akkor meghajolnánk előtte.
            A bölcs mondás így szól: " isten lárma nélkül jön hozzánk." Ez azt jelenti, nincs elválasztó fal köztünk és a mindenség kezdete között, nincs fal ember, mint következmény és isten, mint ok között. Emerson

8

A bennünk lévő szellem, a mi bíránk /megítélőnk/ is, és a mi megmentőnk /oltalmazónk/ is. Ne sértsd /bántsd/ meg az öntudatos szellemedet — legfelsőbb belső bírádat. Manu

@

Nincs olyan helyzet, és nincs olyan jelentéktelen dolog, amiben nem mutatkozhatna meg a bölcsesség.

Január 30.

A föld, nem válhat magántulajdonná!

1

Amikor Szókratészt megkérdezték, hová valósi, ő azt felelte, hogy ő az egész világ polgára; ő az egész föld lakosának és polgárának tekintette magát. Marcus Tullius Cicero

2

Ha feltennénk, hogy minden lakott föld földbirtokos tulajdona lehet, és nekik rendelkezési joguk van a területük felett, akkor a többi földbirtok nélkülinek nincs joga erre. Ezáltal a földbirtok nélküliek csak a földbirtokosok beleegyezésével létezhetnének a földön. A nincsteleneknek arra a talpalatnyi helyre, melyet lábukkal elfoglalnak, csak azzal a feltétellel lenne joguk, ha megengedné az adott föld birtokosa. Így ha ezek nem akarnának nekik helyet adni, ők kivetettek lennének a földgolyóról. Herbert Spencer

3

Tulajdon a földre, olyan, mint tulajdonba venni másokat, lényegét tekintve a saját abban különbözik a tárgyak birtoklásától, hogy munka által jött létre. Fosszátok ki erővel az embert, a népet: a pénzét, az árucikkét, a jószágát, fosztogatásotok elmeneteletekkel együtt megszűnik. Az idő múlásával, természetesen a ti gaztetteitek nem válik jóvá, de az idő megsemmisíti következményeit. Az gyorsan a múltba vész az emberekkel együtt, akik részt vettek benne. De fosszátok meg a népet a földtől, és a ti rablásotok örökösé, állandóvá válik. Ez válik friss rablássá minden újabb, egymást követő nemzedék számára, minden újévben és új napon.  Henry George

4

Mi elfoglaltunk egy szigetet, amelyen élünk saját erőnkből. Egy hajótörést szenvedett tengerész vetődik a partunkra. Mire van joga? Mondhatja-e: én is ember vagyok, nekem is a természetes jogom megművelni a földet, ugyanazon az alapon, mint ti én is elfoglalhatok egy darab földet azért, hogy eltarthassam magamat a saját munkámmal. Lavello

5

A mérhetetlen szegénység oka — az a durva és szörnyű jóváhagyás arról, hogy a föld lehet bárki saját tulajdona. Ez pont olyan igazságtalanság és kegyetlenség, mint a rabszolgaság.   Cardinal John Henry Newman

6

Ha van olyan ember, akinek nincs jogalapja a földre, akkor törvénytelen a jogcím a földre — nekem, neked, minden embernek. Emerson

7

A Föld — a mi közös anyánk, ő tart el minket, ő ad menedéket, megörvendeztet és szeretettel melenget minket; születésünk pillanatától egészen, míg örök nyugalomra nem térünk az ő anyai keblén; ő állandóan a saját lágy ölelésével dédelget minket. És mindezek ellenére, az emberek az ő eladásán gondolkodnak, és valóban, a mai áruba bocsátós korunkban a földet zsibvásárra viszik értékelés, és az úgynevezett áruba bocsátás céljából. De a föld eladása — melyet a teremtő alkotott — durva ostobaság következménye. A Föld csak a Mindenható Isten és az összes emberi gyermekéé lehet, akik rajta dolgoznak, és fognak rajta dolgozni. A Föld nem valamely nemzedék tulajdona, hanem minden volt, jelenlegi és jövőbeni nemzedéké, akik dolgoznak rajta. Thomas Carlyle

@

Senkinek sincs joga földtulajdonra!

Január 31.

A legnagyobb szemtelenség — egyes emberek által olyan vallási törvények létrehozása, melyeket mások nem vitathatnak meg, és más embereknek el kell fogadniuk a bizalom alapján.
Miért lenne erre szükségük az embereknek?

1

Ha valami igaz, akkor higgyen ebben mindenki: szegény, gazdag, férfi, nő és gyermek. De ha nem igaz, ne higgyen benne senki: se a gazdagok, se a szegények, se a férfiak tömege, se a nők, se a gyermekek. Az igazságot a tetőkről kell hirdetni. Állandóan sugalmazzák, hogy veszélyes némely dolgokat a nép tudomására hozni. Mondják: mi tudjuk, hogy ez nem igaz, de ez olyan jót tesz a népnek, sok bajt csinálna, ha megingatnánk a bizalmát. De a görbe utak, görbék maradnak, még akkor is, ha a nagy tömegek becsapására szánták, és nem egyes személyeknek. Éppen ezért mi csak egy indíttatást /szándékot/ ismerünk el: az igazság követését, melyet tudunk, akárhova is vezessen bennünket. William Kingdon Clifford

2

A nép tudatlanságát és babonáját nagymértékben az határozza meg, hogy mindig voltak és most is vannak kegyetlen emberek, akik maguk megvilágosodván értelmüket nem arra használják, amire kellene használniuk — segíteni a népet kivezetni a tudatlanság sötétjéből — hanem csak arra, hogy megszilárdítsák abban.

3

Furcsa /különös/ dolog! Minden időben a semmirekellők saját aljas teteiket igyekeztek álcázni az egyház érdekeihez való ragaszkodással, az erkölccsel vagy a hazaszeretettel. Heine

4

Óvakodjatok az elméleti /„tudós”/ emberektől, akik hosszú köpenyben szeretnek járni, és szeretik a köszöntést a nemzeti összejöveteleken, elnökölni a zsinagógákban, előkelő helyeket a lakomákon, akik felzabálják az özvegyek házát, és képmutatóan hosszan imádkoznak; ők súlyosabb ítélet alá esnek. Luk. 20. 46-47

5

Ti pedig ne hívassatok tanítómestereknek, mert egy a ti tanítómesteretek — Krisztus, ti pedig mind — testvérek vagytok; és jótevőnek /alapítónak, atyának/ se nevezetek senkit a földön, mert egy a ti gondviselőtök, aki van a mennyben; és ne hívassatok oktatóknak /nevelőknek/ se, mert egy a ti oktatótok — Krisztus. Máté 23. 8-10

6

Krisztus minden tanítása abban áll, hogy teljesítsük /valósítsuk meg/, amit ránk hagyott /bízott/. Nem azok jutnak a mennyországba, akik mondják: "Uramisten! Uramisten!", hanem azok, akik teljesítik a teremtő akaratát /szándékát/.

@

Krisztus azt tanította az embereknek, hogy isten és az ember között nem kell közvetítő. Ő tanított arra, hogy minden ember — isten gyermeke. Milyen közvetítőre lenne szükség apa és fia között?

T_tanmesék_04_A keresztény tanítás lényege

"A keresztény tanítás lényege

             Folyamatosan, a legrégebbi idők óta az emberek kilátástalannak, bizonytalannak és értelmetlennek érezték saját létezésüket és igyekeztek megmenekülni ebből a kilátástalanságból, bizonytalanságból és értelmetlenségből, olyan istenbe vagy istenekbe való hitbe, akik képesek lennének megszabadítani őket az élet különböző szerencsétlenségeitől, és a következő életben megadták volna azt az üdvöt, amit vágytak és nem tudtak megkapni ebben az életben. És emiatt ősidőktől fogva a különböző népek között voltak különböző hittérítők is, akik arra tanították az embereket: hogy milyen az az isten vagy istenek, akik megmenthetik az embereket; és arra mit kell tenni ahhoz, hogy megfeleljünk ennek az istennek vagy isteneknek, hogy megkapják jutalmuk ebben, vagy a következő életben.
Egyes vallási tanítások arra tanítottak: hogy isten a napban van és megtestesülhet különféle állatokban; mások tanították — hogy isten menny és föld; míg mások azt tanították, hogy isten teremtette a világot és kiválasztott az összes nép közül egy szeretett népet; megint mások tanították, hogy sok isten van, és ők részt vesznek az emberek dolgaiban; megint mások tanították, hogy isten emberi alakot öltve leereszkedett a földre. És mindezek a tanítók összekeverve a valóságot a kitalálttal, megkövetelték az emberektől nemcsak az önmegtartóztatást tettektől, melyeket helytelenítettek, és dolgoknak a megtételét, melyeket jónak tartottak, még a szentségeket is, az áldozatokat is, az imádkozásokat /könyörgéseket/ is, melyek minden másnál jobban kellett, hogy biztosítsák az embereknek az ő üdvüket ebben és a következő világban.
De minél többet éltek az emberek, a „hittanok”annál kevésbé és kevesebbé elégítették ki az emberi szellem követelményeit. Az emberek látták, először is hogy a boldogságot, melyhez igyekeztek ebben a világban nem elérhető, az isten vagy istenek követelményeinek teljesítései ellenére sem. Másodszor, annak következtében, hogy a közoktatás elterjedt a bizalom abba, amit hirdettek a vallási tanítók istenről, az eljövendőről és a jutalmakról benne, nem kapcsolódott a kialakult világképpel, így egyre gyengült és gyengült. Míg korábban az emberek habozás és kételkedés nélkül, tudtak hinni abban: hogy 6000 évvel ezelőtt isten teremtette a világot, hogy a Föld a mindenség középpontja, hogy a föld alatt található a pokol, hogy isten járt a földön és azután felemelkedett a mennybe és így tovább, most már ennek nem lehet hinni, mert az emberek pontosan tudják: hogy a világ nem 6000 éve létezik, hanem 100000 éve; hogy a Föld nem a világ középpontja, hanem csak egy nagyon kicsi bolygó más égitestekhez viszonyítva; és tudják, hogy a föld alatt semmi sem lehet, mert a Föld gömbölyű; tudják /1804-ben/, hogy az égbe szállni nem lehet, mert égbolt nincs, csak látszólagos csillagászati égbolt. Harmadszor, ami a legfőbb — megrendült a bizalom ezekben a különböző tanításokban amiatt, mert az emberek közelebbi kapcsolatba kerülve egymással, megtudták azt, hogy minden országban a vallási tanítók saját különálló tanaikat hirdetik, és ismerik el egyedüli igazságnak, és vitatják az összes többit. És az emberek ezt megtudva, természetesen arra következtettek; hogy egyik sem ezek közül a tanok közül nem jobban őszinte, mint a másik, így egy se lehet közülük elfogadott, mint kétségtelen és tévedhetetlen valóság. A boldogság elérhetetlensége ebben az életben, egyre terjed az emberiség közoktatásával és az emberek egymás közti összeköttetésükkel, aminek következtében megismerték más népek vallástanításait, emiatt az emberek bizalma a nekik tanított hitoktatásban egyre gyengült és gyengült. Ugyanakkor kialakul az igény az élet értelmének magyarázatára és az ellentmondás feloldására egyrészről a boldogságra és életre való törekvés, másrészt az egyre jobban és jobban világosan tudatosodó elkerülhetetlen szegénység, és halál között egyre sürgetőbb és sürgetőbb.
Az ember szeretne magának jólétet/javakat/, ebben látja életének értelmét, és minél tovább él, annál jobban látja, hogy ez számára lehetetlen; az ember kívánja az életet, és annak folytatását és látja, hogy ő is és körülötte minden élő elkerülhetetlen megsemmisülésre és eltűnésre kárhoztatott; az ember rendelkezik értelemmel, és keresi az értelmes magyarázatát az élet dolgaira és nem talál semmilyen értelmes magyarázatot se saját, se más életére. Míg a régmúltban az emberi élet ellentmondásának a felismerése – mely boldogságot és folytatást követel, és aközött, hogy a halál és a szenvedés elkerülhetetlen – csak a legjobb elmék számára volt elérhető, mint Salamon, Buddha, Szókratész, Lao Ce és mások, a későbbi időkben ez valóságossá vált, és mindenki számára érthetővé, és ezért vált szükségessé ennek az ellenmondásnak a feloldása jobban, mint valaha.
És pont ekkor, ebben az időben: amikor az értelemmel való törekvéssel lehetetlen volt az ellentmondások feloldása, – a jólétre és az életre –; amikor ez kifejezhetetlenül elviselhetetlené és nélkülözhetetlenné vált az emberiség számára, megadatott a kereszténység tanításában, a tanítás valódi értelmében. Az ősi hittan saját meggyőződésből hitt a teremtő isten, a gondviselő és üdvözítő létezésében, de igyekeztek titokban tartani az emberi élet ellentmondását; a keresztény tanítás pedig pont ellenkezőleg megmutatja az embereknek ezt az ellentmondást az ő teljes erejével; megmutatja nekik azt, hogy ellentmondásnak kell lenni, és az ellentmondás beismerésén keresztül elvezet a feloldódásba /megoldásba/ is. Ellentmondás a következőben van. Valóban egyik oldalról az ember állat, és képtelen nem az lenni, amíg a testében él; másrészről, ő egy szellemi lény, megcáfolva az ember összes állati kritériumait. Az ember életének első idejében él, nem tudva arról, hogy ő él, így nem ő él, de rajta keresztül él az az erő, mely mindenben él, ahogy tudjuk. Az ember csak akkor kezdi el a saját életét élni. Amikor tudja, hogy él, amikor tudja, hogy magának jót /javakat/ akar, és az összes többi lény szintén ezt szeretné. Ennek tudása adja neki az értelme felébredését.

Ezt felismerve, — hogy ő él, és magának jót /javakat/ akar, és ezt akarja a többi lény is —, az ember elkerülhetetlenül megtudja azt is, hogy a jót, melyet különálló lényének szeretne elérhetetlen és e helyett a jó helyett, melyre vágyik, csak az elkerülhetetlen szenvedés és halál küszöbén áll, és ugyan ez vár az összes más lényre. És a jelentkező ellentmondás, melynek feloldására keres az ember megoldást, mely esetén az élete, olyan amilyen, és volna értelme. Szeretné, ha élete úgy folytatódna, mint ahogy folytatódna az élete az értelmének a felébredése előtt, vagyis teljesen állatiasan, vagy, hogy lenne teljesen lelki élete. Az ember vadállat vagy angyal akar lenni, de nem lehet sem vadállattá és sem angyallá.

            És éppen itt jelentkezik az ellentmondás feloldása, melyet a keresztény tanítás ad. Azt mondva az embernek, hogy ő se nem fenevad, se nem angyal, de angyal mely a fenevadtól született — szellemi lény, élőlénybe születve. Így egész itt tartózkodásunk ebben a világban nem más, mint ez a születés. Épp csak felébred az emberben az értelem, mely azt mondja neki, hogy ö jót akar megának; és akkor az ő ésszerű öntudata felébredt ebben a különálló lényében, — úgy tűnik neki, hogy a jókívánsága a saját külön lényére vonatkozik. De ez a legértelmesebb tudat, mely különálló lénynek mutatja magát, s jót kíván magának, megmutatja neki azt is, hogy a különálló lény nem felel meg a jó vágyának, és az életnek sem, amit ő mind önmagának tulajdonítana; ő látja, hogy egy különálló lény nem rendelkezhet a jóval, sem az élettel.

            "Akkor hát kinek van igazi élete?" — kérdezi saját magát és látja, hogy valódi élettel nem rendelkezik se ő, sem azok a lények, akik körülveszik, épen hogy, csak javakat kívánnak /vágyakoznak/. És felismerve ezt, az ember felhagy azzal, hogy tisztelje magában az ő különállóságát más testi és halandó lénytől, és felismeri magában a másoktól elválaszthatatlan, szellemi, és ezért halhatatlan lényt, mely feltárult az ő józan esze előtt. Ebben áll az emberben az új szellemi lény születése.
            A lény, mely feltárul az emberben az ő ésszerű tudata által, ez a jó kívánása /vágyakozás/, ugyanannak a jónak melyet korábban életcélul tűzött, de azzal a különbséggel, hogy az előző lénynek a jó akarata az egy testben lévő lényre vonatkozott, és nem ismerte fel önmagát, a mostani jó kívánója felismerte magát és ezért nem valamilyen különálló lénynek, hanem minden létezőnek kívánja. Az értelem felismerésének első idejében az embernek úgy tűnik, hogy a jó kívánság, amit magában felismer, csak ahhoz a testhez tartozik, amiben ő bezárt. De amint tisztábbá és erősebbé válik az értelme, annál világosabbá válik, hogy valóságos lény, valóságos "éne" az embernek, ahogy rövid időn belül felismeri magát, nem a saját teste lesz, nem rendelkezik saját élettel, és magának a jó kívánása más szavakkal — jó kívánás minden létezőnek. A jó kívánása minden létezőnek ez az, amit az élet minden létezőnek ad, ez az, amit istennek nevezünk. Így a lény, mely megnyílik az ember értelme előtt, a születendő lény, — ez az, aki életet ad minden létezőnek — ez az ISTEN.

            A korábbi tanítások szerint, isten felismeréséhez az embernek hinnie kellett abban, amit más emberek mondtak istenről, és abban, hogy mintha isten teremtette volna a világot, az embereket, majd megmutatta az embereknek magát; a keresztény tanítás szerint az ember közvetlenül megismeri istent önmagában a saját tudatával. Az emberben lévő öntudat megmutatja, hogy életének a lényege az, hogy minden létezőnek a javát akarja, mely olyan valami, ami szavakkal megmagyarázhatatlan és leírhatatlan, ugyanakkor mégis az ember számára a legközelebbi és a legérthetőbb.

            Az emberben a kezdeti jókívánság úgy jelenik meg, mint egy különálló élőlénynek a létére; majd — olyan lények létére vonatkozóan, melyeket szeret; később, attól a pillanattól kezdve, ahogy felébred benne az ésszerű tudata, már úgy mutatkozik meg benne, mint jóakarat minden létező lény számára. A jóakarat minden létező lény számára az alapja minden élet kezdetének, ez a szeretet, ez isten, ahogy az evangéliumban is írták, hogy isten a szeretet." Tolsztoj L. N.

A jövőt látom..

A jövőt látom, a dicsőség himnuszát,
Mely átsegít minden nehézségen.
Ha te meglátnád e „tündérmesét”,
Hatna rád, még ha nem is hinnéd.

Szerintem angyalok,
És ami a legjobb látom!
Szerintem angyalok..
Tudom, ha eljön az idő számomra,
Majd visszalépek a forrásba.

Saját ferdítésem: BBL, Bedzsim_2012_06_02.

Edit emlékére!

(Egy ma élő költő = médium Szabó (Becherer) Irén sorainak /cserepeinek/ felhasználásával.)

Rád gondolok….

Én	Te
Ajkam  mosolyra hózódik, ha Rád gondolok, és a szemem sarkában azonnal megjelenik egy icinyke-picinyke gyöngyszem, egy félénk kis könnycsepp.
	Az öröm, vagy bánat jele, már nem tudom, mert Te jelented nekem egyaránt az örömöm, s a bánatom.
Ha Hozzád simulok, az maga a mennyország, Csak mennék, sietnék mindig Hozzád. Őrült ámokfutóként rovom a kilométereket, nem számolok sem órát, sem felleget, egyedül csak hívó szavad vezet.
	A hangod füleimnek a legszebb zene, ajkad íve a gyönyör üzenete. Ha nem vagy, üres a világ. Az életem Nélküled nyomorúságos és silány.
Mondd, mit tegyek hát? Őrült legyek, vagy inkább mártír talán? Hisz nem tudlak nem szeretni már!
	Szép csendben alszol a vállamon, karod szorosan a derekamon. Nem mozdulok, hagyom… Talán sohasem lesz másik, ily csodás pillanatom.
Hallgatom a csendet, e végtelen nyugalmat és békét, S nem merem, nem akarom látni a végét.
	Szemem éberen a sötétbe mered, de látom, mégis látom mosolygós tekinteted. Hajnalodik, mégsem jön álom a szememre, hisz kell a perc, az idő minden kis töredéke, a Veled töltött apró pici mozaikok édessége, és benne az életem fájdalmasan - gyönyörű végtelensége.

Békítés

Én	Te
	Szeress! Te is. Ha engem nem is. Mindenki mást, És akkor talán Majd engem is. Ne értem szeress, Magadért. Nem érted mondom, Magamért. Engem akkor is szeress, Ha ellenségednek hihetsz.
Ezt, ha megtetted volna már, Akkor talán hallanál Belső hangokat. Vagy a szíveddel Látnál dolgokat, Esetleg lehetnél Sokkal boldogabb.

A csend titka

Én	Te
	Ahol elcsitulnak a hangok, Ott kezdődik a mennyország, Mire felszáradnak a nedvek, A boldogság már messze jár!
De kezed érintésének nyoma itt marad, Még őrzöm szívemben álmomat, S vigyázom az álmodat, Hogy velem maradjon a pillanat.

Hiába…

Én	Te
Jó volt, szép volt az első fejezet, De most a második…megkezdett, Összefirkált, majd összegyűrt lapokra emlékeztet. Belőlünk a figyelem elveszett. Egy napon összetört, meglehet. Mikor a hegycsúcsot elérték az érzelmek, S továbbmenni már úgy véltük, nem lehetett, Nem vettük észre az ösvényt, ami a boldogsághoz vezet. Elkezdtük meghágni hát a hazugság hegyet. S már nem hozták szavaink a minőséget, Üresek vagy támadók lettek, S kapcsolatunk értelmet vesztett.
	Miért, miért, miért nincs tovább? Hol vesztettük el ezt az eszeveszett csodát? Mi az, hogy már nem tudsz semmit mondani? Félsz, hogy elveszítesz, és hazugsággal akarsz megtartani? Hol van a bizalom, s az őszinteség, A tabuk nélküliség, A szeretet, a hit és a remény?
Ugye-ugye! Vastag betonfödém rejti még, A szíved rejtekén, lelked legmélyén. S a vastag álomvilág fagyos hótakarója alatt Füled nem hallja már meg hívó szavaimat. S hiába nyújtom feléd két kezem, Mélységed fel nem érhetem. Ha nem emeled rám tekinteted, S nem nyújtasz felém kérő kezet, Nem segíthetek!
S csak sír zokog belül a lelkem, Sajnálom magam, magunkat és tégedet, Mert értünk már nélküled Semmit sem tehetek!

Volt egy szép szerelem…

Én	Te
A szívem még emlékszik Rád, De a testem már felejt. Lassan elmúlik minden, Az idő majd elrejt. Már nem űz a vágy odabújni hozzád. Még őrzöm a hangod, S kihívó mosolyod, Ami mögött egyszer sejteni mertem a nagy egész világot.
	Neked adtam mindent: Bizalmat, szerelmet. Feláldoztam volna érted az egész életemet. De szívedben van egy másik, ki megszokottan ásít, de világot meg mégsem másít. Odaköt a múlt és a kényelem, ha mégoly kihűlt is az érzelem.
Nem győzködlek és nem harcolok. Majd egyszer talán megtudod, ha sorsod tükrében újra meglátod az arcod. Békével engedlek el!
Volt egy szép szerelem, aminek emlékét örökre megőrzi majd szívem.

Csak a Tiéd…

Én	Te
	Azt hittem, lelkem szárnyakat kap. Egy pillanatra úgy tűnt, Hogy Te is ugyanazt akartad. Nem vettem észre a szavakat, Melyek kettőnknek mást-mást takartak. Így aztán csúnyán be is csaptam magamat, Mert szavaink félreérhetően cikáztak.
Minden perc a Te életed, Te érzed és Te éled meg. Hiába látom arcodat, Hiába hallom hangodat, Soha sem láthatom meg, Soha sem hallhatom meg Őszinte, igaz valódat.
Mert tiéd a perc, s az életed, Más helyetted nem élheti meg, Batyudat senki át nem veheti, S terheidet más nem cipelheti. Tiéd a sorsod, örökké Tied, Hiába szeretném, át nem vehetem, De Te megoszthatod velem.

Kívül sárga, belül piros…

Én	Te
	Ketten ülünk a kávézóban Előttem az asztalon egy szál rózsa, Tőled kaptam ajándékba, Kívül sárga, belül piros a szirma.
Az asztal kerek, három székkel, Ketten vagyunk, mégis azt érzem, Valaki ül a harmadik széken, Te nem hívtad Őt, de én sem.
	Beszélgetünk, nézem az arcod, Ennyi év kellett, hogy feladd a harcod. Most figyelsz és figyelek rád, Mint tíz év alatt soha talán.
Nem bántasz és nem bántalak, Rég elkopott már a harag, Egyszerre mindent megbocsátok, Mikor szemedben könnyeket látok.
	Szavaim most Neked szólnak, S a szívedben meghatódnak, Ma már értjük Istent, Ki velünk ül most itten.
Már nem számít, hogy elhervad, Magába zárva örökre a pirosat, Hiába tesszük vízbe hát, Szirmát ki nem bontja már az az egy szál rózsa, aminek kívül ugyan sárga, de belül még piros a szirma.

Karácsony Veled és Nélküled…

Én	Te
	Karácsony van. Odakint sűrű hópelyhek, Bent duruzsol a kályha, olvasztó a meleg. Az aranyszínű gyertya fényében A Te arcod látom, amint rám nevet.
Távol vagy, egyre távolabb, s mégis oly közel, Érzem, ahogy karod átölel, Fáradt szemed rám mosolyog, Minden csillagnál szebben ragyog.
	Egyedül vagyok. Már nem félek. Sorsom könyvében talán így rendeltetett. Sok-sok évezrednek tűnik, mi itt és most elválaszt minket.
Még érzem a kezemből kicsusszanó kezed melegét, Hallom nyugtalan szíved dobbanását, Hangod remegését, Látom tétova tekinteted, amint keres, kutat, Valami mást, mindig újabb utat… Az örök igazságot, a törvényeket… Ami nélkül élnünk itt nem lehet, S közben nem tétlenkedik segítő kezed, Még akkor sem, ha szíved belereped.
	Vágyaim lassan szanaszét peregnek, Mint elszakadt gyöngysorból a padlóra hullott gyöngyszemek. Egyszer talán betölti majd az egyetemes szeretet Szívemben is azt a picinyke párnázott helyet, S a remény parazsa elhamvad. Lehet, De ma még nagyon-nagyon szeretlek. Mégis elengedlek, s hogy boldog légy, segítelek, Mert hiszem, hogy e viharos földi élet után Találkozunk majd odaát. Én várok rád!
S ha a kör bezárul, a szíved is kitárul. Ami most kerek, az odaát teljes, S mind a tiéd lehet, mit magaddal vihetsz, A boldogságod és a szenvedéseidet.

Egy férfi és egy nő

Én	Te
	Csillagok, Holdak és Napok Éjszakák, forró nappalok, Jöhetnek hűvös hajnalok, vagy éppen szomorú alkonyok, mi csak ülünk és beszélgetünk, a szavakhoz menekülünk. Így múlik el az életünk. S még hisszük is , hogy ez a legtöbb, mit elérhetünk, pedig recsegve, ropogva karmol minden fogaskerekünk, döcögve kullog csak velünk roskatag szekerünk.
A szavakon innen már tudni véljük, mi lehet, de sejteni se merjük, hogy valamit még a szavakon túli világ is rejteget. Talán van egy kis sziget, ahol minden fény, virág és szeretet. Elképzelted? Ez a szíved. S virágjaid mutatják érzéseidet. Meg akarod nézni? Megteheted. Tudom. Inkább építed kerítéseidet.
	Csak mondod, és én hallgatok. Én érzek és Te elnyomod. Záporoznak rám a mondatok, a szavak alatt úgy érzem, megfulladok. Hiszen szavakkal meggyőzni nem lehet ha a szív a szívet nem érti meg.
Érintésedért adnék egy Csillagot, Szemed sugaráért a Holnapot, Kezed melegéért míves Gondolatot, A csendedért Neked adnám e dübörgő, zajos világot. Csókodért az Éjszakát, életem minden Hajnalát, mosolyodért a madarak dalát, Könnyeidért a felhők gomolyát, Örömedért erdők-mezők virágát.
	Ugye érted? Érzed és tudod már? A szóból is megárt a sok, tegyük félre hát. Hisz nem lehet az pótszer, akárhány próbát is kiállt. Inkább szívedre figyelj, hogy meghalld sikolyát. Talán megértjük mi már szavak nélkül is egymást.
A szavak, csak szavak maradnak, gyorsan megkopnak és kifakulnak, de érzéseink örökre velünk maradnak, mint egy karc a lemezeden, akkor is, ha csak egy pillanat, lenyomata kitörölhetetlenül ott marad.
Lehet, hogy csak egy Belső Csendből születik meg a „ Kettő ” ? Csupán csak a „ kétszer Egy ”- ből létrejön a „ Teljes ”, s az Út tovább egyenes. Rögtön összeillenek a fogaskerekek, és halkan, nesztelenül suhan tovább velünk Tiszta Fényből font Csillagszekerünk.

Ki temet?

Én

Temet az, ki leül sírni veled, Segít nyalogatni sebeidet, Könnyekkel sajnál, Hogy milyen rossz neked. Virágot is visz majd sírodra, lehet, Hogy lássa a világ, mennyire szeret. De míg élsz, nem nyújt segítő kezet, Csak növeli „szegény énedet”, Hizlalja szerencsétlenségedet.

Egyszer majd rájössz, hogy nem én temettelek, Hanem épp ellenkezőleg, Elkezdtem lelapátolni rólad a földet. Hisz elástad te már magad régen, Ott lapulsz félelmeid és fájdalmaid Alatt, nagyon-nagyon mélyen. S hogy ne lásd, és ne halld tovább, Bebetonoztad magad, S kirekesztett lett a zajos világ. De elkövettél egy nagy- nagy hibát, Mert így a szeretet sem megy át, Mert így a szeretet sem jön át!

Emeld fel hát magadra zárt koporsód fedelét, És engedd, hogy átjárja szívedet a fény. Hisz itt állok, s rád oly rég várok, S már mióta kopogtatok rácsodon, Ölelésre tárt két karom Már feszületté meredt vállamon.

Tüzet tűzzel

Te

Lét és nemlét határán merengve ülök, … Elengedtél örökre, már nem fogod a kezem! Köszönöm a tűznek és Neked, Hogy mindezt átélhettem melletted, És hogy most erősebb lettem egyedül, Mint voltam egykoron Veled!