Az ember abban a mértékben tökéletesedik, amily mértékben esze erősödik és szenvedélyei elhamvadnak. Boldog az az ember, aki tudatosan működik közre ezen a tökéletesbedésen és benne látja üdvét.
2012. július 13., péntek
2012. június 11., hétfő
Mi az ember? _00
Mi az ember?
Az egyszerűsítések/hasonlatok
mentén törvényszerűen egyre messzebb kerülünk az I-GAZ-ságtól.
Ø
Míg Buddha ~2.500 éve még úgy látta, hogy az,
amik vagyunk nem más, „mint öt halmazat egysége[1]:
anyagi formáké, érzéseké, észleléseké, szellemi képzőerőkké és tudaté, melyek
mindegyikéhez tapadunk. Ezzel az öttel vagyunk azonosak, és az öt azonos velünk. … Ez
az öt együtt hozza létre a gondolatok, érzelmek, eszmék és hajlamok /állandóan
változó/ tömegét, amelyekben élünk – a »világunkat«.”
Ø
Addig mára /kr.u. 2012./, ez annyira
„leegyszerűsödött”, hogy az ember kapcsán már csak a test-szellem kettősség
maradt, amit magyarázni lehet, de megérteni/elfogadni nem!
Ø
Nem lehet nem észre venni, hogy ez a
változás/értelmezés folyamata mennyire nem segít az I-GAZ-ságtól az I-GAZ-ságig
eljutni.
A dolgok a hatással/mássággal
kezdődnek. A kettősség/kétség nem alkalmas a MOST leírására/értelmezésére.
Sokan állítják, hogy az emberiség fejlődik, én viszont azt állítom, hogy nem.
Ha valami/emberiség a lehetőségeit sem tudja, nem hogy azt használni, milyen
fejlődésről beszélhetünk?
(Pl.:
·
Ha
egy luxus autó a sivatagban/homokban elakad – az ablakot lehúzva elviselhetőbb
a meleg, megtalálva a klíma-berendezést, ablakot felhúzva a légkondicionáló
használata fejlődésnek számit, ha azért ültem az autóba, hogy A-ból B-be eljussak?
·
Emerson a másság hatását, változását így
szemlélteti, amiből a „fejlődés” is nyomon követhető[2]:
» Krisztus igazi próféta volt. Ő látta a lélek titkát. Ő látta az ember nagyságát. Ő hű volt ahhoz, ami benned, és bennem van. Ő isten megtestesülését látta az emberben. És fenséges elragadtatott állapotában mondta: "Én csodálatos /tökéletes, isteni/ vagyok, isten munkálkodik rajtam keresztül, rajtam keresztül szól. Ha meg akarod látni/tapasztalni – nézzél magadba, akkor, amikor úgy gondolkozol és érzel, mint ahogy én most gondolkodok és érzek!" És az emberek meghallották ezeket a szavakat, és a következő nemzedéknek mondták: "Ez Jehova volt, az égből jött. És én megölök mindenkit, aki azt mondja, hogy ez ember volt."
A kifejezéseinek a módja, az ő nyelve. Az ő igazságának a helyét, az ő példabeszédei foglalták el; az egyházakat/templomokat nem az ö igazságára alapították, hanem az ő hasonlataira. És a kereszténység szintén legendává /mendemondává/ vált, mint az egykori görögök és egyiptomiak érzelemben gazdag /lírikus/ tanításai. Ő tisztelte Mózest és a prófétákat, de nem tartotta szükségesnek kitartani az ők elsődleges /eredeti, kezdetleges/ kinyilatkozásaiknál, és alárendelte azokat a szív örök kinyilatkoztatásának/sugallatának. Felismerve ezt az uralkodó elvet, mely az emberek szívében él, ő nem rendelte alá ezt az elvet semmilyen más törvénynek. Ő ezt az elvet istennel azonosította. «
Giuseppe Mazzini ezt így folytatná szerintem:
» Nincs szakadék föld és ég között, és istenkáromlás/elvtelenség volna, hogy ha az a hajlék, melyet Isten adott nekünk, állandóan a gonosz, a kapzsiság, és az elnyomás hatalma alatt állna. A Föld nem a vezeklés helye, hanem a mi lakhelyünk, ahol nekünk azért kell dolgoznunk, hogy elérjük az igazságot és az igazságosságot, melyhez való törekvés minden ember lelkében meghúzódik. «
Ugyanerről még egyszer:
» „Én azért élek, hogy annak, aki engem küldött megvalósulhasson a szabadítása, és előmozdíthassam eme lehetőség beteljesülését.” – mondta Krisztus – Mindegyikünknek ez a dolga. Nem tudhatjuk, miből áll ez egész mű, amit Isten rajtunk keresztül végez, de lehetetlen nem tudnunk, hogy miben áll a mi részvételünk. «
» Krisztus igazi próféta volt. Ő látta a lélek titkát. Ő látta az ember nagyságát. Ő hű volt ahhoz, ami benned, és bennem van. Ő isten megtestesülését látta az emberben. És fenséges elragadtatott állapotában mondta: "Én csodálatos /tökéletes, isteni/ vagyok, isten munkálkodik rajtam keresztül, rajtam keresztül szól. Ha meg akarod látni/tapasztalni – nézzél magadba, akkor, amikor úgy gondolkozol és érzel, mint ahogy én most gondolkodok és érzek!" És az emberek meghallották ezeket a szavakat, és a következő nemzedéknek mondták: "Ez Jehova volt, az égből jött. És én megölök mindenkit, aki azt mondja, hogy ez ember volt."
A kifejezéseinek a módja, az ő nyelve. Az ő igazságának a helyét, az ő példabeszédei foglalták el; az egyházakat/templomokat nem az ö igazságára alapították, hanem az ő hasonlataira. És a kereszténység szintén legendává /mendemondává/ vált, mint az egykori görögök és egyiptomiak érzelemben gazdag /lírikus/ tanításai. Ő tisztelte Mózest és a prófétákat, de nem tartotta szükségesnek kitartani az ők elsődleges /eredeti, kezdetleges/ kinyilatkozásaiknál, és alárendelte azokat a szív örök kinyilatkoztatásának/sugallatának. Felismerve ezt az uralkodó elvet, mely az emberek szívében él, ő nem rendelte alá ezt az elvet semmilyen más törvénynek. Ő ezt az elvet istennel azonosította. «
Giuseppe Mazzini ezt így folytatná szerintem:
» Nincs szakadék föld és ég között, és istenkáromlás/elvtelenség volna, hogy ha az a hajlék, melyet Isten adott nekünk, állandóan a gonosz, a kapzsiság, és az elnyomás hatalma alatt állna. A Föld nem a vezeklés helye, hanem a mi lakhelyünk, ahol nekünk azért kell dolgoznunk, hogy elérjük az igazságot és az igazságosságot, melyhez való törekvés minden ember lelkében meghúzódik. «
Ugyanerről még egyszer:
» „Én azért élek, hogy annak, aki engem küldött megvalósulhasson a szabadítása, és előmozdíthassam eme lehetőség beteljesülését.” – mondta Krisztus – Mindegyikünknek ez a dolga. Nem tudhatjuk, miből áll ez egész mű, amit Isten rajtunk keresztül végez, de lehetetlen nem tudnunk, hogy miben áll a mi részvételünk. «
·
Az
internet működtetésének célja az időtöltés, meg hogy az eredetet/kiindulást,
vagy az értékes gondolatokat ne találjuk meg.
» Annak következtében, hogy a tömeg nem ragaszkodik a minden idők legjobb könyveinek olvasásához, hanem csak az új és modern irodalomhoz, a mátíró firkászok szűk körében forognak, akik ugyanazon ismétlődő gondolatok mentén, mindnyájan ugyan azt bizonygatják, így századunk nem mászik ki saját szennyéből. « Schopenhauer
» Annak következtében, hogy a tömeg nem ragaszkodik a minden idők legjobb könyveinek olvasásához, hanem csak az új és modern irodalomhoz, a mátíró firkászok szűk körében forognak, akik ugyanazon ismétlődő gondolatok mentén, mindnyájan ugyan azt bizonygatják, így századunk nem mászik ki saját szennyéből. « Schopenhauer
·
Parlagfű
= Ambrosia artemisiifolia = ISTENEK
ELEDELE Miért is írtjuk?!
Amire hathatunk hatunk, és
természetesen visszahat ránk, ezt a folyamatot sokféle képen magyarázhatjuk, de
az az I-GAZ-ra nem lesz hatással. Az
igazság van, a többit meg mi találjuk ki.
Általában az ok-okozatot időrendben értelmezik; először van az ok, majd a következmény. Ha ezt elfogadjuk újabb csapdába ejtjük magunkat. Ugyanis nem ismerhetjük a teremtés/létezés okát, ami szerintem nem más, mint a CÉL. Vagyis mondhatom, hogy a cél mindennek az oka!
Általában az ok-okozatot időrendben értelmezik; először van az ok, majd a következmény. Ha ezt elfogadjuk újabb csapdába ejtjük magunkat. Ugyanis nem ismerhetjük a teremtés/létezés okát, ami szerintem nem más, mint a CÉL. Vagyis mondhatom, hogy a cél mindennek az oka!
Látom a Földi pályafutásom jövőjét.
Látom a Földi pályafutásom jövőjét.
Egyenlőre, képtelen
vagyok leírni, de már a hatása alatt vagyok – lesújtó, kellemetlen az, amit
látok, de egyben felemelő érzés az, ami majd körülvesz bennünket! Jönnek az
„emberi”, „tudományos”/önzés következményeként azok a törvények, melyek
segítségével még nagyobb kizsákmányolást lehet megvalósítani – jönnek a gépek/klónok/idegen,
nem emberi lények… Az oszd meg/állítsd szembe őket, és
uralkodj felettük korszak utolsó felvonása, a FINÁLÉ !
A vidék jövője a
jövő vidéke Géczy Gábor előadása Táton a Kultúrházban 2012.01.30.
Aminél még eddig nem találtam teljesebb, konkrétabb, következetesebb írást 5 hét
Január 29.
Ne gondold, hogy a bölcsesség csak különleges embereknek
mutatkozik meg. A bölcsesség elengedhetetlen minden ember számára, ezért
jellemzője is minden embernek. Bölcsesség abban van, hogy tudjuk a saját
küldetésünket /rendeltetésünket/, és a végrehajtás /megvalósítás/ módját is.
1
Három úton érhetjük el a bölcsességet: első a gondolkodás útja, ez az út a
leg nemesebb; második az utánzás útja, ez a legkönnyebb út; harmadik a
kísérletezés útja, ez a legnehezebb út. Konfucius
2
Az ember érdemét nem azzal
mérjük, amit elért, hanem azzal a munkával, amit belefektetett az elérésébe.
Leszing
3
Az élet — iskola, ahol a szerencsétlenség jobb tanító, mint a
szerencse. Grenadai Szulejman
4
Magadat akarod tanulmányozni —
nézd az embereket, és amit csinálnak.
Az embereket akarod tanulmányozni — saját szívedbe tekints. Schiller
Az embereket akarod tanulmányozni — saját szívedbe tekints. Schiller
5
Megérteni a dolgokat — ez azt jelenti időzni bennük, majd kijönni belőlük. Szükség van
tehát a fogságra /foglyul ejtésre/, majd a kiszabadulásra; megbabonázásra
/elbájolásra/, és majd kiábrándulásra /csalódásra/; elragadtatásra /szenvedély/
és közömbössé válásra /elhidegülésre/. Ugyanaz az, aki még a megbabonázás
állapotában van, mint aki még nem volt megbabonázva — egyformán nem érthetik.
Mi csak azt ismerhetjük jól, amiben először bíztunk, majd utána megvitatunk /mérlegeltünk/.
Ahhoz, hogy értsünk /megítéljünk/, szabadoknak kell lennünk, de ezt megelőzően
rabnak /elkötelezettnek/. Henri-Frédéric Amiel
6
Amikor az emberek vagy a népek
életének hossza olybá tűnik, mint a tiszavirág és fordítva - a tiszavirág élete
végtelen, mint az égitestek élete az összes porszemeivel, népeivel együtt, mi
nagyon parányinak, és nagyon hatalmasnak érezzük magunkat; és mi a legtávolabbi
égi térből szemlélhetjük létezésünket, és azt az apró ciklont, mely izgalomban
tartja kis Európánkat. Íme, mit tesz a
gondolat, mely szabad. Henri-Frédéric Amiel
7
Belőlünk, vagy rajtunk keresztül
sugárzik a fény — csak azt tudhatjuk, hogy mi semmik vagyunk, de ez a fény minden. Azt, amit rendszerint
embernek nevezünk — evő, ivó, ültető, olvasó lény, — nem tükrözi az ember igazi
ragyogását, hanem ellenkezőleg, a koholmányt
/hamisat/ mutatja. Az igazi ember — az a lélek /szellem/, ami benne lakik.
Ha csak megmutatná magát a dolgokban, mi akkor meghajolnánk előtte.
A bölcs mondás így szól: " isten lárma nélkül jön hozzánk." Ez azt jelenti, nincs elválasztó fal köztünk és a mindenség kezdete között, nincs fal ember, mint következmény és isten, mint ok között. Emerson
A bölcs mondás így szól: " isten lárma nélkül jön hozzánk." Ez azt jelenti, nincs elválasztó fal köztünk és a mindenség kezdete között, nincs fal ember, mint következmény és isten, mint ok között. Emerson
8
A bennünk lévő szellem, a mi bíránk
/megítélőnk/ is, és a mi megmentőnk /oltalmazónk/ is. Ne sértsd /bántsd/ meg az
öntudatos szellemedet — legfelsőbb
belső bírádat. Manu
@
Nincs olyan helyzet, és nincs
olyan jelentéktelen dolog, amiben nem mutatkozhatna meg a bölcsesség.
Január 30.
A föld, nem válhat magántulajdonná!
1
Amikor Szókratészt megkérdezték,
hová valósi, ő azt felelte, hogy ő az
egész világ polgára; ő az egész föld lakosának és polgárának tekintette
magát. Marcus Tullius Cicero
2
Ha feltennénk, hogy minden lakott föld földbirtokos tulajdona lehet, és nekik
rendelkezési joguk van a területük felett, akkor a többi földbirtok nélkülinek
nincs joga erre. Ezáltal a földbirtok nélküliek csak a földbirtokosok
beleegyezésével létezhetnének a földön. A nincsteleneknek arra a talpalatnyi
helyre, melyet lábukkal elfoglalnak, csak azzal a feltétellel lenne joguk, ha megengedné
az adott föld birtokosa. Így ha ezek nem akarnának nekik helyet adni, ők
kivetettek lennének a földgolyóról. Herbert Spencer
3
Tulajdon a földre, olyan, mint tulajdonba venni másokat, lényegét
tekintve a saját abban különbözik a tárgyak birtoklásától, hogy munka által
jött létre. Fosszátok ki erővel az embert, a népet: a pénzét, az árucikkét, a
jószágát, fosztogatásotok elmeneteletekkel együtt megszűnik. Az idő múlásával,
természetesen a ti gaztetteitek nem válik jóvá, de az idő megsemmisíti következményeit.
Az gyorsan a múltba vész az emberekkel együtt, akik részt vettek benne. De fosszátok meg a népet a földtől, és a
ti rablásotok örökösé, állandóvá válik. Ez válik friss rablássá minden
újabb, egymást követő nemzedék számára, minden újévben és új napon. Henry
George
4
Mi elfoglaltunk egy szigetet,
amelyen élünk saját erőnkből. Egy hajótörést szenvedett tengerész vetődik a
partunkra. Mire van joga? Mondhatja-e: én is ember vagyok, nekem is a
természetes jogom megművelni a földet, ugyanazon az alapon, mint ti én is
elfoglalhatok egy darab földet azért, hogy eltarthassam
magamat a saját munkámmal. Lavello
5
A mérhetetlen szegénység oka — az a durva és szörnyű jóváhagyás arról, hogy a
föld lehet bárki saját tulajdona. Ez pont olyan igazságtalanság és kegyetlenség,
mint a rabszolgaság. Cardinal John Henry
Newman
6
Ha van olyan ember, akinek nincs
jogalapja a földre, akkor törvénytelen a jogcím a földre — nekem, neked, minden
embernek. Emerson
7
A Föld — a mi közös anyánk, ő tart el minket, ő ad menedéket, megörvendeztet és
szeretettel melenget minket; születésünk pillanatától egészen, míg örök
nyugalomra nem térünk az ő anyai keblén; ő állandóan a saját lágy ölelésével
dédelget minket. És mindezek ellenére, az emberek az ő eladásán gondolkodnak,
és valóban, a mai áruba bocsátós korunkban a földet zsibvásárra viszik
értékelés, és az úgynevezett áruba bocsátás céljából. De a föld eladása —
melyet a teremtő alkotott — durva ostobaság következménye. A Föld csak a Mindenható Isten és az összes emberi gyermekéé lehet,
akik rajta dolgoznak, és fognak rajta dolgozni. A Föld nem valamely
nemzedék tulajdona, hanem minden volt, jelenlegi és jövőbeni nemzedéké, akik
dolgoznak rajta. Thomas Carlyle
@
Senkinek sincs joga földtulajdonra!
Január 31.
A legnagyobb szemtelenség — egyes
emberek által olyan vallási törvények
létrehozása, melyeket mások nem vitathatnak meg, és más embereknek el kell
fogadniuk a bizalom alapján.
Miért lenne erre szükségük az embereknek?
Miért lenne erre szükségük az embereknek?
1
Ha valami igaz, akkor higgyen
ebben mindenki: szegény, gazdag, férfi, nő és gyermek. De ha nem igaz, ne
higgyen benne senki: se a gazdagok, se a szegények, se a férfiak tömege, se a
nők, se a gyermekek. Az igazságot a tetőkről kell hirdetni. Állandóan
sugalmazzák, hogy veszélyes némely dolgokat a nép tudomására hozni. Mondják: mi
tudjuk, hogy ez nem igaz, de ez olyan jót tesz a népnek, sok bajt csinálna, ha
megingatnánk a bizalmát. De a görbe utak, görbék maradnak, még akkor is, ha a
nagy tömegek becsapására szánták, és nem egyes személyeknek. Éppen ezért mi
csak egy indíttatást /szándékot/ ismerünk el: az igazság követését, melyet tudunk, akárhova is vezessen
bennünket. William Kingdon Clifford
2
A nép tudatlanságát és babonáját
nagymértékben az határozza meg, hogy mindig voltak és most is vannak kegyetlen
emberek, akik maguk megvilágosodván értelmüket nem arra használják, amire
kellene használniuk — segíteni a népet kivezetni
a tudatlanság sötétjéből — hanem csak arra, hogy megszilárdítsák abban.
3
Furcsa /különös/ dolog! Minden
időben a semmirekellők saját aljas
teteiket igyekeztek álcázni az egyház érdekeihez való ragaszkodással, az
erkölccsel vagy a hazaszeretettel. Heine
4
Óvakodjatok az elméleti /„tudós”/ emberektől, akik hosszú
köpenyben szeretnek járni, és szeretik a köszöntést a nemzeti összejöveteleken,
elnökölni a zsinagógákban, előkelő helyeket a lakomákon, akik felzabálják az
özvegyek házát, és képmutatóan hosszan imádkoznak; ők súlyosabb ítélet alá
esnek. Luk. 20. 46-47
5
Ti pedig ne hívassatok tanítómestereknek, mert egy a ti tanítómesteretek
— Krisztus, ti pedig mind — testvérek vagytok; és jótevőnek /alapítónak, atyának/ se nevezetek senkit a földön, mert
egy a ti gondviselőtök, aki van a
mennyben; és ne hívassatok oktatóknak /nevelőknek/ se, mert egy a ti oktatótok —
Krisztus. Máté 23. 8-10
6
Krisztus minden tanítása abban áll, hogy teljesítsük /valósítsuk
meg/, amit ránk hagyott /bízott/. Nem azok jutnak a mennyországba, akik
mondják: "Uramisten! Uramisten!", hanem azok, akik teljesítik a
teremtő akaratát /szándékát/.
@
Krisztus azt tanította az
embereknek, hogy isten és az ember között nem kell közvetítő. Ő tanított arra,
hogy minden ember — isten gyermeke.
Milyen közvetítőre lenne szükség apa és fia között?
T_tanmesék_04_A keresztény tanítás lényege
"A keresztény
tanítás lényege
Folyamatosan, a legrégebbi idők óta az emberek
kilátástalannak, bizonytalannak és értelmetlennek érezték saját létezésüket és
igyekeztek megmenekülni ebből a kilátástalanságból, bizonytalanságból és
értelmetlenségből, olyan istenbe vagy istenekbe való hitbe, akik képesek lennének
megszabadítani őket az élet különböző szerencsétlenségeitől, és a következő
életben megadták volna azt az üdvöt, amit vágytak és nem tudtak megkapni ebben
az életben. És emiatt ősidőktől fogva a különböző népek között voltak különböző
hittérítők is, akik arra tanították az embereket: hogy milyen az az isten vagy
istenek, akik megmenthetik az embereket; és arra mit kell tenni ahhoz, hogy
megfeleljünk ennek az istennek vagy isteneknek, hogy megkapják jutalmuk ebben,
vagy a következő életben.
Egyes vallási tanítások arra tanítottak: hogy isten a napban van és megtestesülhet különféle állatokban; mások tanították — hogy isten menny és föld; míg mások azt tanították, hogy isten teremtette a világot és kiválasztott az összes nép közül egy szeretett népet; megint mások tanították, hogy sok isten van, és ők részt vesznek az emberek dolgaiban; megint mások tanították, hogy isten emberi alakot öltve leereszkedett a földre. És mindezek a tanítók összekeverve a valóságot a kitalálttal, megkövetelték az emberektől nemcsak az önmegtartóztatást tettektől, melyeket helytelenítettek, és dolgoknak a megtételét, melyeket jónak tartottak, még a szentségeket is, az áldozatokat is, az imádkozásokat /könyörgéseket/ is, melyek minden másnál jobban kellett, hogy biztosítsák az embereknek az ő üdvüket ebben és a következő világban.
De minél többet éltek az emberek, a „hittanok”annál kevésbé és kevesebbé elégítették ki az emberi szellem követelményeit. Az emberek látták, először is hogy a boldogságot, melyhez igyekeztek ebben a világban nem elérhető, az isten vagy istenek követelményeinek teljesítései ellenére sem. Másodszor, annak következtében, hogy a közoktatás elterjedt a bizalom abba, amit hirdettek a vallási tanítók istenről, az eljövendőről és a jutalmakról benne, nem kapcsolódott a kialakult világképpel, így egyre gyengült és gyengült. Míg korábban az emberek habozás és kételkedés nélkül, tudtak hinni abban: hogy 6000 évvel ezelőtt isten teremtette a világot, hogy a Föld a mindenség középpontja, hogy a föld alatt található a pokol, hogy isten járt a földön és azután felemelkedett a mennybe és így tovább, most már ennek nem lehet hinni, mert az emberek pontosan tudják: hogy a világ nem 6000 éve létezik, hanem 100000 éve; hogy a Föld nem a világ középpontja, hanem csak egy nagyon kicsi bolygó más égitestekhez viszonyítva; és tudják, hogy a föld alatt semmi sem lehet, mert a Föld gömbölyű; tudják /1804-ben/, hogy az égbe szállni nem lehet, mert égbolt nincs, csak látszólagos csillagászati égbolt. Harmadszor, ami a legfőbb — megrendült a bizalom ezekben a különböző tanításokban amiatt, mert az emberek közelebbi kapcsolatba kerülve egymással, megtudták azt, hogy minden országban a vallási tanítók saját különálló tanaikat hirdetik, és ismerik el egyedüli igazságnak, és vitatják az összes többit. És az emberek ezt megtudva, természetesen arra következtettek; hogy egyik sem ezek közül a tanok közül nem jobban őszinte, mint a másik, így egy se lehet közülük elfogadott, mint kétségtelen és tévedhetetlen valóság. A boldogság elérhetetlensége ebben az életben, egyre terjed az emberiség közoktatásával és az emberek egymás közti összeköttetésükkel, aminek következtében megismerték más népek vallástanításait, emiatt az emberek bizalma a nekik tanított hitoktatásban egyre gyengült és gyengült. Ugyanakkor kialakul az igény az élet értelmének magyarázatára és az ellentmondás feloldására egyrészről a boldogságra és életre való törekvés, másrészt az egyre jobban és jobban világosan tudatosodó elkerülhetetlen szegénység, és halál között egyre sürgetőbb és sürgetőbb.
Az ember szeretne magának jólétet/javakat/, ebben látja életének értelmét, és minél tovább él, annál jobban látja, hogy ez számára lehetetlen; az ember kívánja az életet, és annak folytatását és látja, hogy ő is és körülötte minden élő elkerülhetetlen megsemmisülésre és eltűnésre kárhoztatott; az ember rendelkezik értelemmel, és keresi az értelmes magyarázatát az élet dolgaira és nem talál semmilyen értelmes magyarázatot se saját, se más életére. Míg a régmúltban az emberi élet ellentmondásának a felismerése – mely boldogságot és folytatást követel, és aközött, hogy a halál és a szenvedés elkerülhetetlen – csak a legjobb elmék számára volt elérhető, mint Salamon, Buddha, Szókratész, Lao Ce és mások, a későbbi időkben ez valóságossá vált, és mindenki számára érthetővé, és ezért vált szükségessé ennek az ellenmondásnak a feloldása jobban, mint valaha.
És pont ekkor, ebben az időben: amikor az értelemmel való törekvéssel lehetetlen volt az ellentmondások feloldása, – a jólétre és az életre –; amikor ez kifejezhetetlenül elviselhetetlené és nélkülözhetetlenné vált az emberiség számára, megadatott a kereszténység tanításában, a tanítás valódi értelmében. Az ősi hittan saját meggyőződésből hitt a teremtő isten, a gondviselő és üdvözítő létezésében, de igyekeztek titokban tartani az emberi élet ellentmondását; a keresztény tanítás pedig pont ellenkezőleg megmutatja az embereknek ezt az ellentmondást az ő teljes erejével; megmutatja nekik azt, hogy ellentmondásnak kell lenni, és az ellentmondás beismerésén keresztül elvezet a feloldódásba /megoldásba/ is. Ellentmondás a következőben van. Valóban egyik oldalról az ember állat, és képtelen nem az lenni, amíg a testében él; másrészről, ő egy szellemi lény, megcáfolva az ember összes állati kritériumait. Az ember életének első idejében él, nem tudva arról, hogy ő él, így nem ő él, de rajta keresztül él az az erő, mely mindenben él, ahogy tudjuk. Az ember csak akkor kezdi el a saját életét élni. Amikor tudja, hogy él, amikor tudja, hogy magának jót /javakat/ akar, és az összes többi lény szintén ezt szeretné. Ennek tudása adja neki az értelme felébredését.
Egyes vallási tanítások arra tanítottak: hogy isten a napban van és megtestesülhet különféle állatokban; mások tanították — hogy isten menny és föld; míg mások azt tanították, hogy isten teremtette a világot és kiválasztott az összes nép közül egy szeretett népet; megint mások tanították, hogy sok isten van, és ők részt vesznek az emberek dolgaiban; megint mások tanították, hogy isten emberi alakot öltve leereszkedett a földre. És mindezek a tanítók összekeverve a valóságot a kitalálttal, megkövetelték az emberektől nemcsak az önmegtartóztatást tettektől, melyeket helytelenítettek, és dolgoknak a megtételét, melyeket jónak tartottak, még a szentségeket is, az áldozatokat is, az imádkozásokat /könyörgéseket/ is, melyek minden másnál jobban kellett, hogy biztosítsák az embereknek az ő üdvüket ebben és a következő világban.
De minél többet éltek az emberek, a „hittanok”annál kevésbé és kevesebbé elégítették ki az emberi szellem követelményeit. Az emberek látták, először is hogy a boldogságot, melyhez igyekeztek ebben a világban nem elérhető, az isten vagy istenek követelményeinek teljesítései ellenére sem. Másodszor, annak következtében, hogy a közoktatás elterjedt a bizalom abba, amit hirdettek a vallási tanítók istenről, az eljövendőről és a jutalmakról benne, nem kapcsolódott a kialakult világképpel, így egyre gyengült és gyengült. Míg korábban az emberek habozás és kételkedés nélkül, tudtak hinni abban: hogy 6000 évvel ezelőtt isten teremtette a világot, hogy a Föld a mindenség középpontja, hogy a föld alatt található a pokol, hogy isten járt a földön és azután felemelkedett a mennybe és így tovább, most már ennek nem lehet hinni, mert az emberek pontosan tudják: hogy a világ nem 6000 éve létezik, hanem 100000 éve; hogy a Föld nem a világ középpontja, hanem csak egy nagyon kicsi bolygó más égitestekhez viszonyítva; és tudják, hogy a föld alatt semmi sem lehet, mert a Föld gömbölyű; tudják /1804-ben/, hogy az égbe szállni nem lehet, mert égbolt nincs, csak látszólagos csillagászati égbolt. Harmadszor, ami a legfőbb — megrendült a bizalom ezekben a különböző tanításokban amiatt, mert az emberek közelebbi kapcsolatba kerülve egymással, megtudták azt, hogy minden országban a vallási tanítók saját különálló tanaikat hirdetik, és ismerik el egyedüli igazságnak, és vitatják az összes többit. És az emberek ezt megtudva, természetesen arra következtettek; hogy egyik sem ezek közül a tanok közül nem jobban őszinte, mint a másik, így egy se lehet közülük elfogadott, mint kétségtelen és tévedhetetlen valóság. A boldogság elérhetetlensége ebben az életben, egyre terjed az emberiség közoktatásával és az emberek egymás közti összeköttetésükkel, aminek következtében megismerték más népek vallástanításait, emiatt az emberek bizalma a nekik tanított hitoktatásban egyre gyengült és gyengült. Ugyanakkor kialakul az igény az élet értelmének magyarázatára és az ellentmondás feloldására egyrészről a boldogságra és életre való törekvés, másrészt az egyre jobban és jobban világosan tudatosodó elkerülhetetlen szegénység, és halál között egyre sürgetőbb és sürgetőbb.
Az ember szeretne magának jólétet/javakat/, ebben látja életének értelmét, és minél tovább él, annál jobban látja, hogy ez számára lehetetlen; az ember kívánja az életet, és annak folytatását és látja, hogy ő is és körülötte minden élő elkerülhetetlen megsemmisülésre és eltűnésre kárhoztatott; az ember rendelkezik értelemmel, és keresi az értelmes magyarázatát az élet dolgaira és nem talál semmilyen értelmes magyarázatot se saját, se más életére. Míg a régmúltban az emberi élet ellentmondásának a felismerése – mely boldogságot és folytatást követel, és aközött, hogy a halál és a szenvedés elkerülhetetlen – csak a legjobb elmék számára volt elérhető, mint Salamon, Buddha, Szókratész, Lao Ce és mások, a későbbi időkben ez valóságossá vált, és mindenki számára érthetővé, és ezért vált szükségessé ennek az ellenmondásnak a feloldása jobban, mint valaha.
És pont ekkor, ebben az időben: amikor az értelemmel való törekvéssel lehetetlen volt az ellentmondások feloldása, – a jólétre és az életre –; amikor ez kifejezhetetlenül elviselhetetlené és nélkülözhetetlenné vált az emberiség számára, megadatott a kereszténység tanításában, a tanítás valódi értelmében. Az ősi hittan saját meggyőződésből hitt a teremtő isten, a gondviselő és üdvözítő létezésében, de igyekeztek titokban tartani az emberi élet ellentmondását; a keresztény tanítás pedig pont ellenkezőleg megmutatja az embereknek ezt az ellentmondást az ő teljes erejével; megmutatja nekik azt, hogy ellentmondásnak kell lenni, és az ellentmondás beismerésén keresztül elvezet a feloldódásba /megoldásba/ is. Ellentmondás a következőben van. Valóban egyik oldalról az ember állat, és képtelen nem az lenni, amíg a testében él; másrészről, ő egy szellemi lény, megcáfolva az ember összes állati kritériumait. Az ember életének első idejében él, nem tudva arról, hogy ő él, így nem ő él, de rajta keresztül él az az erő, mely mindenben él, ahogy tudjuk. Az ember csak akkor kezdi el a saját életét élni. Amikor tudja, hogy él, amikor tudja, hogy magának jót /javakat/ akar, és az összes többi lény szintén ezt szeretné. Ennek tudása adja neki az értelme felébredését.
Ezt felismerve, — hogy ő él, és
magának jót /javakat/ akar, és ezt akarja a többi lény is —, az ember
elkerülhetetlenül megtudja azt is, hogy a jót, melyet különálló lényének
szeretne elérhetetlen és e helyett a jó helyett, melyre vágyik, csak az
elkerülhetetlen szenvedés és halál küszöbén áll, és ugyan ez vár az összes más
lényre. És a jelentkező ellentmondás, melynek feloldására keres az ember
megoldást, mely esetén az élete, olyan amilyen, és volna értelme. Szeretné, ha
élete úgy folytatódna, mint ahogy folytatódna az élete az értelmének a
felébredése előtt, vagyis teljesen állatiasan, vagy, hogy lenne teljesen lelki
élete. Az ember vadállat vagy angyal
akar lenni, de nem lehet sem vadállattá és sem angyallá.
És
éppen itt jelentkezik az ellentmondás
feloldása, melyet a keresztény tanítás ad. Azt mondva az embernek, hogy
ő se nem fenevad, se nem angyal, de angyal
mely a fenevadtól született — szellemi lény, élőlénybe születve. Így egész
itt tartózkodásunk ebben a világban nem más, mint ez a születés. Épp csak
felébred az emberben az értelem, mely azt mondja neki, hogy ö jót akar megának;
és akkor az ő ésszerű öntudata felébredt ebben a különálló lényében, — úgy
tűnik neki, hogy a jókívánsága a saját külön lényére vonatkozik. De ez a legértelmesebb tudat, mely különálló lénynek mutatja magát, s jót
kíván magának, megmutatja neki azt is, hogy a különálló lény nem felel meg a jó
vágyának, és az életnek sem, amit ő mind önmagának tulajdonítana; ő látja, hogy
egy különálló lény nem rendelkezhet a jóval, sem az élettel.
"Akkor
hát kinek van igazi élete?" —
kérdezi saját magát és látja, hogy valódi élettel nem rendelkezik se ő, sem
azok a lények, akik körülveszik, épen hogy, csak javakat kívánnak
/vágyakoznak/. És felismerve ezt, az ember felhagy azzal, hogy tisztelje
magában az ő különállóságát más testi és halandó lénytől, és felismeri magában
a másoktól elválaszthatatlan, szellemi, és ezért halhatatlan lényt, mely
feltárult az ő józan esze előtt. Ebben áll az emberben az új szellemi lény születése.
A lény, mely feltárul az emberben az ő ésszerű tudata által, ez a jó kívánása /vágyakozás/, ugyanannak a jónak melyet korábban életcélul tűzött, de azzal a különbséggel, hogy az előző lénynek a jó akarata az egy testben lévő lényre vonatkozott, és nem ismerte fel önmagát, a mostani jó kívánója felismerte magát és ezért nem valamilyen különálló lénynek, hanem minden létezőnek kívánja. Az értelem felismerésének első idejében az embernek úgy tűnik, hogy a jó kívánság, amit magában felismer, csak ahhoz a testhez tartozik, amiben ő bezárt. De amint tisztábbá és erősebbé válik az értelme, annál világosabbá válik, hogy valóságos lény, valóságos "éne" az embernek, ahogy rövid időn belül felismeri magát, nem a saját teste lesz, nem rendelkezik saját élettel, és magának a jó kívánása más szavakkal — jó kívánás minden létezőnek. A jó kívánása minden létezőnek ez az, amit az élet minden létezőnek ad, ez az, amit istennek nevezünk. Így a lény, mely megnyílik az ember értelme előtt, a születendő lény, — ez az, aki életet ad minden létezőnek — ez az ISTEN.
A lény, mely feltárul az emberben az ő ésszerű tudata által, ez a jó kívánása /vágyakozás/, ugyanannak a jónak melyet korábban életcélul tűzött, de azzal a különbséggel, hogy az előző lénynek a jó akarata az egy testben lévő lényre vonatkozott, és nem ismerte fel önmagát, a mostani jó kívánója felismerte magát és ezért nem valamilyen különálló lénynek, hanem minden létezőnek kívánja. Az értelem felismerésének első idejében az embernek úgy tűnik, hogy a jó kívánság, amit magában felismer, csak ahhoz a testhez tartozik, amiben ő bezárt. De amint tisztábbá és erősebbé válik az értelme, annál világosabbá válik, hogy valóságos lény, valóságos "éne" az embernek, ahogy rövid időn belül felismeri magát, nem a saját teste lesz, nem rendelkezik saját élettel, és magának a jó kívánása más szavakkal — jó kívánás minden létezőnek. A jó kívánása minden létezőnek ez az, amit az élet minden létezőnek ad, ez az, amit istennek nevezünk. Így a lény, mely megnyílik az ember értelme előtt, a születendő lény, — ez az, aki életet ad minden létezőnek — ez az ISTEN.
A
korábbi tanítások szerint, isten felismeréséhez az embernek hinnie kellett abban,
amit más emberek mondtak istenről, és abban, hogy mintha isten teremtette volna
a világot, az embereket, majd megmutatta az embereknek magát; a keresztény tanítás szerint az ember
közvetlenül megismeri istent önmagában a saját tudatával. Az emberben lévő öntudat megmutatja, hogy életének a lényege
az, hogy minden létezőnek a javát akarja, mely olyan valami, ami szavakkal
megmagyarázhatatlan és leírhatatlan, ugyanakkor mégis az ember számára a
legközelebbi és a legérthetőbb.
Az
emberben a kezdeti jókívánság úgy jelenik meg, mint egy különálló élőlénynek a
létére; majd — olyan lények létére vonatkozóan, melyeket szeret; később, attól
a pillanattól kezdve, ahogy felébred benne az ésszerű tudata, már úgy
mutatkozik meg benne, mint jóakarat minden létező lény számára. A jóakarat
minden létező lény számára az alapja
minden élet kezdetének, ez a szeretet, ez isten, ahogy az evangéliumban is
írták, hogy isten a szeretet." Tolsztoj L. N.
2012. június 6., szerda
A jövőt látom..
A jövőt látom, a dicsőség himnuszát,
Mely átsegít minden nehézségen.
Ha te meglátnád e „tündérmesét”,
Hatna rád, még ha nem is hinnéd.
Szerintem angyalok,
És ami a legjobb látom!
Szerintem angyalok..
Tudom, ha eljön az idő számomra,
Majd visszalépek a forrásba.
Saját ferdítésem: BBL, Bedzsim_2012_06_02.
2012. május 21., hétfő
Edit emlékére!
Edit emlékére!
(Egy ma élő költő =
médium Szabó (Becherer) Irén sorainak /cserepeinek/ felhasználásával.)
Rád gondolok….
Én
|
Te
|
Ajkam mosolyra hózódik,
ha
Rád gondolok,
és
a szemem sarkában azonnal megjelenik
egy
icinyke-picinyke gyöngyszem,
egy
félénk kis könnycsepp.
|
|
|
Az öröm, vagy bánat jele,
már nem tudom,
mert Te jelented nekem
egyaránt
az örömöm, s a bánatom.
|
Ha
Hozzád simulok,
az
maga a mennyország,
Csak
mennék, sietnék mindig Hozzád.
Őrült
ámokfutóként rovom a kilométereket,
nem
számolok sem órát, sem felleget,
egyedül
csak hívó szavad vezet.
|
|
|
A hangod füleimnek a legszebb
zene,
ajkad íve a gyönyör üzenete.
Ha nem vagy, üres a világ.
Az életem Nélküled
nyomorúságos és silány.
|
Mondd,
mit tegyek hát?
Őrült
legyek, vagy inkább mártír talán?
Hisz
nem tudlak nem szeretni már!
|
|
|
Szép csendben alszol a
vállamon,
karod szorosan a derekamon.
Nem mozdulok, hagyom…
Talán sohasem lesz másik,
ily csodás pillanatom.
|
Hallgatom
a csendet,
e
végtelen nyugalmat és békét,
S
nem merem, nem akarom látni a végét.
|
|
|
Szemem éberen a sötétbe mered,
de látom,
mégis látom mosolygós
tekinteted.
Hajnalodik,
mégsem jön álom a szememre,
hisz kell a perc,
az idő minden kis töredéke,
a Veled töltött apró pici
mozaikok édessége,
és benne az életem
fájdalmasan - gyönyörű
végtelensége.
|
Békítés
Én
|
Te
|
|
Szeress! Te is.
Ha engem nem is.
Mindenki mást,
És akkor talán
Majd engem is.
Ne értem szeress,
Magadért.
Nem érted mondom,
Magamért.
Engem akkor is szeress,
Ha ellenségednek hihetsz.
|
Ezt,
ha megtetted volna már,
Akkor
talán hallanál
Belső
hangokat.
Vagy
a szíveddel
Látnál
dolgokat,
Esetleg
lehetnél
Sokkal
boldogabb.
|
|
A csend titka
Én
|
Te
|
|
Ahol elcsitulnak a hangok,
Ott kezdődik a mennyország,
Mire felszáradnak a nedvek,
A boldogság már messze jár!
|
De
kezed érintésének nyoma itt marad,
Még
őrzöm szívemben álmomat,
S
vigyázom az álmodat,
Hogy
velem maradjon a pillanat.
|
|
Hiába…
Én
|
Te
|
Jó
volt, szép volt az első fejezet,
De
most a második…megkezdett,
Összefirkált,
majd összegyűrt
lapokra
emlékeztet.
Belőlünk
a figyelem elveszett.
Egy
napon összetört, meglehet.
Mikor
a hegycsúcsot elérték az érzelmek,
S
továbbmenni már úgy véltük, nem lehetett,
Nem
vettük észre az ösvényt, ami a boldogsághoz vezet.
Elkezdtük
meghágni hát a hazugság hegyet.
S
már nem hozták szavaink a minőséget,
Üresek
vagy támadók lettek,
S
kapcsolatunk értelmet vesztett.
|
|
|
Miért, miért, miért nincs
tovább?
Hol vesztettük el ezt az
eszeveszett csodát?
Mi az, hogy már nem tudsz
semmit mondani?
Félsz, hogy elveszítesz, és
hazugsággal akarsz megtartani?
Hol van a bizalom, s az
őszinteség,
A tabuk nélküliség,
A szeretet, a hit és a remény?
|
Ugye-ugye!
Vastag betonfödém rejti még,
A
szíved rejtekén, lelked legmélyén.
S
a vastag álomvilág fagyos hótakarója alatt
Füled
nem hallja már meg hívó szavaimat.
S
hiába nyújtom feléd két kezem,
Mélységed
fel nem érhetem.
Ha
nem emeled rám tekinteted,
S
nem nyújtasz felém kérő kezet,
Nem
segíthetek!
|
|
S
csak sír zokog belül a lelkem,
Sajnálom
magam, magunkat és tégedet,
Mert
értünk már nélküled
Semmit
sem tehetek!
|
Volt egy szép szerelem…
Én
|
Te
|
A szívem még emlékszik Rád,
De a testem már felejt. Lassan elmúlik minden, Az idő majd elrejt. Már nem űz a vágy odabújni hozzád. Még őrzöm a hangod, S kihívó mosolyod, Ami mögött egyszer sejteni mertem a nagy egész világot. |
|
|
Neked adtam mindent:
Bizalmat, szerelmet. Feláldoztam volna érted az egész életemet. De szívedben van egy másik, ki megszokottan ásít, de világot meg mégsem másít. Odaköt a múlt és a kényelem, ha mégoly kihűlt is az érzelem. |
Nem győzködlek és nem harcolok.
Majd egyszer talán megtudod, ha sorsod tükrében újra meglátod az arcod. Békével engedlek el! |
|
Volt egy szép szerelem,
aminek emlékét örökre megőrzi majd szívem. |
Csak a Tiéd…
Én
|
Te
|
|
Azt hittem, lelkem szárnyakat
kap.
Egy pillanatra úgy tűnt,
Hogy Te is ugyanazt akartad.
Nem vettem észre a szavakat,
Melyek kettőnknek mást-mást
takartak.
Így aztán csúnyán be is
csaptam magamat,
Mert szavaink félreérhetően
cikáztak.
|
Minden
perc a Te életed,
Te
érzed és Te éled meg.
Hiába
látom arcodat,
Hiába
hallom hangodat,
Soha
sem láthatom meg,
Soha
sem hallhatom meg
Őszinte,
igaz valódat.
|
|
Mert
tiéd a perc, s az életed,
Más
helyetted nem élheti meg,
Batyudat
senki át nem veheti,
S
terheidet más nem cipelheti.
Tiéd
a sorsod, örökké Tied,
Hiába
szeretném, át nem vehetem,
De
Te megoszthatod velem.
|
Kívül sárga, belül piros…
Én
|
Te
|
|
Ketten ülünk a kávézóban
Előttem az asztalon egy szál
rózsa,
Tőled kaptam ajándékba,
Kívül sárga, belül piros a
szirma.
|
Az
asztal kerek, három székkel,
Ketten
vagyunk, mégis azt érzem,
Valaki
ül a harmadik széken,
Te
nem hívtad Őt, de én sem.
|
|
|
Beszélgetünk, nézem az arcod,
Ennyi év kellett, hogy feladd
a harcod.
Most figyelsz és figyelek rád,
Mint tíz év alatt soha talán.
|
Nem
bántasz és nem bántalak,
Rég
elkopott már a harag,
Egyszerre
mindent megbocsátok,
Mikor
szemedben könnyeket látok.
|
|
|
Szavaim most Neked szólnak,
S a szívedben meghatódnak,
Ma már értjük Istent,
Ki velünk ül most itten.
|
Már
nem számít, hogy elhervad,
Magába
zárva örökre a pirosat,
Hiába
tesszük vízbe hát,
Szirmát
ki nem bontja már
az
az egy szál rózsa,
aminek
kívül ugyan sárga,
de
belül még piros a szirma.
|
Karácsony Veled és Nélküled…
Én
|
Te
|
|
Karácsony van. Odakint sűrű
hópelyhek,
Bent duruzsol a kályha,
olvasztó a meleg.
Az aranyszínű gyertya fényében
A Te arcod látom, amint rám
nevet.
|
Távol
vagy, egyre távolabb, s mégis oly közel,
Érzem,
ahogy karod átölel,
Fáradt
szemed rám mosolyog,
Minden
csillagnál szebben ragyog.
|
|
|
Egyedül vagyok. Már nem félek.
Sorsom könyvében talán így
rendeltetett.
Sok-sok évezrednek tűnik,
mi itt és most elválaszt
minket.
|
Még
érzem a kezemből kicsusszanó kezed melegét,
Hallom
nyugtalan szíved dobbanását,
Hangod
remegését,
Látom
tétova tekinteted, amint keres, kutat,
Valami
mást, mindig újabb utat…
Az
örök igazságot, a törvényeket…
Ami
nélkül élnünk itt nem lehet,
S
közben nem tétlenkedik segítő kezed,
Még
akkor sem, ha szíved belereped.
|
|
|
Vágyaim lassan szanaszét
peregnek,
Mint elszakadt gyöngysorból
a padlóra hullott
gyöngyszemek.
Egyszer talán betölti majd az
egyetemes szeretet
Szívemben is azt a picinyke
párnázott helyet,
S a remény parazsa elhamvad.
Lehet,
De ma még nagyon-nagyon szeretlek.
Mégis elengedlek, s hogy
boldog légy, segítelek,
Mert hiszem, hogy e viharos
földi élet után
Találkozunk majd odaát. Én
várok rád!
|
S
ha a kör bezárul, a szíved is kitárul.
Ami
most kerek, az odaát teljes,
S
mind a tiéd lehet, mit magaddal vihetsz,
A
boldogságod és a szenvedéseidet.
|
Egy férfi és egy nő
Én
|
Te
|
|
Csillagok, Holdak és Napok
Éjszakák, forró nappalok,
Jöhetnek hűvös hajnalok,
vagy éppen szomorú alkonyok,
mi csak ülünk és beszélgetünk,
a szavakhoz menekülünk.
Így múlik el az életünk.
S még hisszük is , hogy ez a
legtöbb, mit elérhetünk,
pedig recsegve, ropogva karmol
minden fogaskerekünk,
döcögve kullog csak velünk
roskatag szekerünk.
|
A
szavakon innen már
tudni
véljük, mi lehet,
de
sejteni se merjük,
hogy
valamit még
a
szavakon túli
világ
is rejteget.
Talán
van egy kis sziget,
ahol
minden fény,
virág
és szeretet.
Elképzelted?
Ez a szíved.
S
virágjaid mutatják érzéseidet.
Meg
akarod nézni? Megteheted.
Tudom.
Inkább
építed kerítéseidet.
|
|
|
Csak mondod, és én hallgatok.
Én érzek és Te elnyomod.
Záporoznak rám a mondatok,
a szavak alatt úgy érzem,
megfulladok.
Hiszen szavakkal meggyőzni
nem lehet
ha a szív a szívet nem érti
meg.
|
Érintésedért
adnék egy Csillagot,
Szemed
sugaráért a Holnapot,
Kezed
melegéért míves Gondolatot,
A
csendedért Neked adnám
e
dübörgő, zajos világot.
Csókodért
az Éjszakát,
életem
minden Hajnalát,
mosolyodért
a madarak dalát,
Könnyeidért
a felhők gomolyát,
Örömedért
erdők-mezők virágát.
|
|
|
Ugye érted? Érzed és tudod
már?
A szóból is megárt a sok,
tegyük félre hát.
Hisz nem lehet az pótszer,
akárhány próbát is kiállt.
Inkább szívedre figyelj,
hogy meghalld sikolyát.
Talán megértjük mi már
szavak nélkül is egymást.
|
A
szavak, csak szavak maradnak,
gyorsan
megkopnak és kifakulnak,
de
érzéseink örökre velünk maradnak,
mint
egy karc a lemezeden,
akkor
is, ha csak egy pillanat,
lenyomata
kitörölhetetlenül ott marad.
|
|
Lehet,
hogy csak egy Belső Csendből
születik
meg a „ Kettő ” ?
Csupán
csak a „ kétszer Egy ”- ből
létrejön
a „ Teljes ”,
s
az Út tovább egyenes.
Rögtön
összeillenek a fogaskerekek,
és
halkan, nesztelenül
suhan
tovább velünk
Tiszta
Fényből font
Csillagszekerünk.
|
Ki temet?
Én
|
Temet az, ki leül sírni veled,
Segít nyalogatni sebeidet,
Könnyekkel sajnál,
Hogy milyen rossz neked.
Virágot is visz majd sírodra, lehet,
Hogy lássa a világ, mennyire szeret.
De míg élsz, nem nyújt segítő kezet,
Csak növeli „szegény énedet”,
Hizlalja szerencsétlenségedet.
|
Egyszer majd rájössz, hogy nem én
temettelek,
Hanem épp ellenkezőleg,
Elkezdtem lelapátolni rólad a földet.
Hisz elástad te már magad régen,
Ott lapulsz félelmeid és fájdalmaid
Alatt, nagyon-nagyon mélyen.
S hogy ne lásd, és ne halld tovább,
Bebetonoztad magad,
S kirekesztett lett a zajos világ.
De elkövettél egy nagy- nagy hibát,
Mert így a szeretet sem megy át,
Mert így a szeretet sem jön át!
|
Emeld fel hát magadra zárt koporsód
fedelét,
És engedd, hogy átjárja szívedet a fény.
Hisz itt állok, s rád oly rég várok,
S már mióta kopogtatok rácsodon,
Ölelésre tárt két karom
Már feszületté meredt vállamon.
|
Tüzet tűzzel
Te
|
Lét és nemlét határán merengve
ülök,
…
Elengedtél örökre, már nem
fogod a kezem!
Köszönöm a tűznek és Neked,
Hogy mindezt átélhettem
melletted,
És hogy most erősebb lettem
egyedül,
Mint voltam egykoron Veled!
|
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)